
Ügyvédi irodám Kecskemét belvárosában, a Kecskeméti Járásbíróság, a Kecskeméti Törvényszék, a földhivatal és az önkormányzat közvetlen közelében található, ahol várom ügyfeleimet előzetes időpont egyeztetést követően.
Irodámban a klasszikus ügyvédi irodák hagyományait folytatva az ügyfelek családjogi ügyeitől kezdve az öröklési vagy céges ügyeiken át a peres ügyekig valamennyi ügy képviseletét ellátom, teljes körű ügyvédi szolgáltatást nyújtok polgári jogi, munkajogi, társasági jogi, valamint házassági és családi jogi területeken.
Irodám több, mint tíz éves fennállása alatt mindvégig olyan irodát kívántam működtetni, ahol Ügyfeleimnek a felmerülő problémáikra körültekintő választ tudok nyújtani, érdekeiket megfelelően tudom képviselni. Hivatásom gyakorlása során kiemelkedő fontosságúnak tartom, hogy Ügyfeleim bizalommal forduljanak hozzám problémáikkal, melyek elintézésére hiteles, ugyanakkor szakmailag felkészült és egyben rugalmas jogi megoldást kapnak. Ügyvédi tevékenységem célja, hogy a megbízó és az adott ügy jellemzőinek legmesszemenőbb figyelembevételével, gyors, precíz munkavégzés mellett a rám bízott ügyet pontosan, a határidők betartásával és személyesen kezeljem. Ügyfeleim egyéni igényeinek megfelelően, folyamatos egyeztetés és tájékoztatás mellett látom el jogi képviseletüket. Hivatásom során fontosnak tartom a szakmai tudásom folyamatos továbbfejlesztését.
Ügyfeleim ügyeiknek teljes körű ellátását hivatottak biztosítani az alábbi szolgáltatások is:
• Elektronikus perbeli képviselet.
• Közvetlen hozzáférés ingatlan-nyilvántartási adatokhoz.
• Naprakész betekintés a cégadatokba: tájékozódhat a cégek tulajdoni viszonyait illetően és a cégkivonatukban szereplő minden más adathoz is hozzájuthat.
• Ügyvédi irodám az elektronikus cégeljárással szemben támasztott valamennyi követelménynek megfelel.
Amennyiben megoldásra váró problémája van és bemutatkozásom elnyerte a tetszését, úgy kérem tiszteljen meg bizalmával és keresse fel irodámat.
Üdvözlettel:
dr. Bagó-Rónai Ivett
ügyvéd, munkajogi szakjogász
Tájékoztatom, hogy ezen a weboldalon elérhető tartalmak nem minősülnek sem tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre történő felhívásnak.
A honlap kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a Tisztelt Érdeklődő az interneten keresztül információt szerezhessen az ügyvédi tevékenység és működés néhány alapvető eleméről, olyan tartalommal, mely megfelel az ügyvédekre vonatkozó jogszabályoknak és belső szabályzatoknak, amelyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.
Szerződéskötés a helyszínen
Gondot okoz a szerződéskötés, mert a szerződő felek valamelyike mozgásképtelen, vagy betegsége miatt nem tud eljönni az ügyvédi irodába?
Kérésére, előzetes egyeztetés és előkészítés után házhoz megyek, és szerződését helyben elkészítem, amit a felek azonnal aláírhatnak.
Motoros-kedvezmény
Mivel magam is motorozom, motorosoknak az ügyvédi munkadíjból kedvezményt biztosítok – lásd a „Díjak” menüpont alatt.